Azok akik figyelemmel kísérik a devizaalapú hitelezéssel kapcsolatos EUB ítéleteket ,régóta hangoztatják, hogy a magyar bíróságok élükön a Kúriával félre (a bankoknak kedvezően) értelmezik, elhallgatják egyes részeit az Európai Bíróság Előzetes döntéshozatali eljárásaiban meghozott ítéleteinek.
Az egyik ilyen fő elhallgatott elem a "fogyasztó érdekének" figyelembe vétele, mely előfeltétele a szerződés érvényessé nyilvánításának. Magyarországon mind a bíróságok, mind a DH. törvényeket megalkotó jogalkotó tudatosan figyelmen kívül hagyta a "fogyasztó érdekét", mert a fogyasztók helyett , inkább a bankok érdekeit kívánták védeni.
Sokak várták a legújabb C-705/21 számú eljárás ítéletét, hogy végre az EUB félreérthetetlenül fogalmazva véget vessen a magyar bíróságok és a jogalkotó ámokfutásának.
Nézzük sikerült-e.
A magyar bíróság azt kérdezte az EUB-tól, hogy megfelelő-e a magyar ítélkezési gyakorlat, mely alapján az érvénytelen szerződést forintszerződéssé alakítják, forint kamat szerződésbe illesztésével, mintha a felek eredetileg is ilyen szerződést kötöttek volna vagy az árfolyamváltozásból adódó extra terheket 20%-ban maximálják. Továbbá, hogy lényeges-e, hogy még "élő" vagy már megszűnt szerződésről dönt-e a bíróság. Ezen gyakorlatok azt hivatottak biztosítani, hogy a szerződésben "tisztességtelen" keltételeket alkalmazó fél megfelelő profitja biztosítva legyen.
Mivel a szerződések nagy százaléka, már felmondásra került mire a bíróságok elé kerül, nem meglepő , hogy a magyar kormány nem szerette volna, ha az EUB ezen esetekre is kiterjeszti az ítéletet.
"25. A magyar kormány azon a véleményen van, hogy e második kérdés hipotetikus, mivel olyan esetre vonatkozik, amely kívül esik az alapeljárás valós helyzetén, nevezetesen arra az esetre, amikor az érintett eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között még van létező szerződés."
Ugyanis , ha az EUB ilyen esetekben nem találja alkalmazatónak a szerződés "diszpozitív jogszabállyal" helyettesítést, lévén a fogyasztónak mindenképp "egyösszegű" fizetési kötelezettsége keletkezik/keletkezett, akkor az már önmagában is irányelv ellenessé teszi a DH. törvényeket, lévén a fogyasztót semmilyen káros következménytől nem "óvja" a szerződés érvényessé nyilvánítása, sőt inkább sújtja azáltal, hogy végső soron a nagyobb összegű tartozás megfizetésre kötelezi.
Lássuk először, hogy megfelelőnek találta-e az EUB a Kúria és a magyar bíróságok kialakult (bankok érdekeit védő) joggyakorlatát.
A válasz nagyon jól összefoglalható: NEM
"41. .....a nemzeti bíróság nem orvosolhatja a szerződésnek az abban szereplő valamely kikötés tisztességtelen jellegéből eredő érvénytelenségét oly módon, hogy e szerződést érvényesnek nyilvánítja, és egyidejűleg módosítja annak pénznemét és az említett szerződésben rögzített kamatlábat, vagy maximálja e deviza árfolyamát. A bíróság ilyen beavatkozása végeredményben e kikötés tartalmának megváltoztatását jelentené, következésképpen ellentétes lenne a jelen ítélet előző pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlattal."
Ezen tehát nincs sok magyarázni való, az eddigi banki érdekeket védő elszámolási/ítélkezési gyakorlat a továbbiakban nem tartható fenn!
Az EUB tehát gyorsan egyértelműen egy pontban összefoglalva félreértelmezhetetlenül (nem meglepő módon) elutasította a magyar gyakorlatot.
Mi legyen most, merre tovább, hogyan történjenek az "elszámolások"?
Az ítélet 45. pontjában erre találunk utalást az EUB részéről:
"45 .....a fogyasztó védelmének a 93/13 irányelv értelmében biztosítandó magas szintje megköveteli, hogy a nemzeti bíróság ...........belső jogának egészére figyelemmel, tegyen meg minden ahhoz szükséges intézkedést, hogy a fogyasztót meg lehessen védeni azon különösen hátrányos következményektől, amelyeket az említett kölcsönszerződés semmissé nyilvánítása vonhat maga után, különösen pedig attól, hogy a szolgáltató haladéktalanul követelhesse a kölcsön összegét a fogyasztótól (2022. március 31‑i Lombard Lízing ítélet, C‑472/20, EU:C:2022:242, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat)."
Van-e lehetősége a magyar bíróságoknak ezen feltételnek megfelelni abban az esetben, ha a "diszpozitív jogszabállyal" való pótlás helyett semmissé nyilvánítják a szerződést?
A régi Pp. (1952. évi III. törvény) 217. § és az új Pp. (2016. évi CXXX. törvény) 344. § alapján a bíróság miután megállapította a semmis szerződés esetén a fogyasztó által esetlegesen visszafizetendő összeget, "kivételes" esetben (a fogyasztó védelmének a 93/13 irányelv értelmében biztosítandó magas szintje, elég kivételes eset) részletekben történő teljesítést is elrendelhet.
"Teljesítési határidő
217. § (1) A határozatban megállapított kötelezettség teljesítésére rendszerint tizenöt napos határidőt kell szabni.
(2) A bíróság tizenöt napnál rövidebb, illetőleg hosszabb teljesítési határidőt is megállapíthat, ha ez a felek méltányos érdekeinek mérlegelése alapján vagy a kötelezettség természetére való tekintettel indokoltnak mutatkozik. A teljesítési határidő megállapításánál figyelembe kell venni a feleknek a per vitelében megnyilvánult jó- vagy rosszhiszeműségét is.
(3) * A bíróság a kötelezettségnek részletekben való teljesítését is elrendelheti. "
344. § [Teljesítési határidő]
(1) A bíróság a határozatban megállapított kötelezettség teljesítésére rendszerint tizenöt napos határidőt szab.
(2) Ha ez a felek méltányos érdekeinek mérlegelése alapján, illetve a kötelezettség természete miatt indokoltnak mutatkozik, a bíróság a határozatában tizenöt napnál rövidebb vagy hosszabb teljesítési határidőt is megszabhat, vagy elrendelheti a kötelezettségnek részletekben történő teljesítését is."
Mindezekből kitűnik, hogy a magyar bíróságoknak lehetősége lenne a szerződés "érvényessé nyilvánítása" helyett, (mely általában hátrányosabb a fogyasztóra nézve, mint az érvénytelenség) a szerződés semmisségének megállapítására és a még fennálló kötelezettség részletekben történő teljesítésének elrendelésére!
Lássunk néhány egyéb problémát, amire már előzőekben választ adott az EUB , de ezen ítéletében újra megerősít.
Mi a helyzet a Ptk. és a DH törvények azon rendelkezéseivel, amelyek alapján a " teljesen érvénytelen szerződés"-re hivatkozás esetén csak "érvényessé vagy hatályossá nyilvánítás kérhető"?
A válasz itt is egyértelmű, bár nem újdonság csak egy régebbi ítélet megerősítése/hivatkozása: ELLENTÉTESEK az irányelvvel!
"43. ..... a nemzeti bíróságnak adott esetben helyt kell tudnia adni a kölcsönszerződés valamely, árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelen jellege miatti megsemmisítésére irányuló kérelemnek, ha megállapítja, hogy e kikötés tisztességtelen, és hogy a szerződés az említett kikötés hiányában nem teljesíthető (lásd ebben az értelemben: 2019. március 14‑i Dunai ítélet, C‑118/17, EU:C:2019:207, 56. pont)."
Nézzük tovább mit találunk még az ítéletben, mi a helyzet a DH. törvények azon rendelkezésével, mely a szerződésekbe az MNB árfolyam alkalmazását írja elő kötelező jelleggel?
"2014. évi XXXVIII. törvény
3. § (2) Az (1) bekezdés szerinti semmis kikötés helyébe - a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés (ide értve a törlesztőrészlet és a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék fizetését) tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép."
Az EUB újra kiemeli immár sokadszor, hogy nem írható elő kötelező jelleggel (jogszabállyal) a szerződés "tisztességtelen" szerződési feltételének pótlása!
"42. Másodszor, az ítélkezési gyakorlatból mindazonáltal kitűnik, hogy amennyiben – mint a jelen ügyben is – a szóban forgó kölcsönszerződést a tisztességtelen feltétel elhagyását követően teljes egészében meg kell semmisíteni, az ilyen feltétel kivételesen törölhető és helyettesíthető a nemzeti jog valamely diszpozitív, vagy a felek egyetértése esetén alkalmazandó nemzeti jogi rendelkezéssel. Ez a lehetőség azokra az esetekre korlátozódik, amelyekben a teljes szerződés semmisségének megállapítása a fogyasztót különösen hátrányos következményeknek tenné ki, úgy, hogy ezáltal még a fogyasztó járna rosszabbul (lásd ebben az értelemben: 2022. március 31‑i Lombard Lízing ítélet, C‑472/20, EU:C:2022:242, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44. Ennek keretében arra is rá kell mutatni, hogy amennyiben a nemzeti bíróság úgy ítéli meg, hogy a szóban forgó kölcsönszerződés semmissé nyilvánítása folytán a jelen ítélet 42. pontjában említett ítélkezési gyakorlat értelmében a fogyasztó rosszabbul járna, az érintett tisztességtelen feltételnek a nemzeti jog diszpozitív rendelkezéseivel való helyettesítése nem az egyetlen olyan következmény, amely összeegyeztethető a 93/13 irányelvvel (lásd ebben az értelemben: 2020. november 25‑i Banca B. ítélet, C‑269/19, EU:C:2020:954, 39. és 40. pont)."
Mi legyen a továbbiakban a fent említett ( irányelv ellenes ) jogszabállyal, ami mint látjuk nem veszi figyelembe, hogy alkalmazása csak annak érdekében történhet, hogy ezzel a "fogyasztót különösen káros következményektől " óvják meg?
Amennyiben a tisztességtelen árfolyamrés miatti semmisség 2014-ben történt orvoslását összevetjük a jelen ítéletben megfogalmazott, az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő kikötés tisztességtelenségének orvoslási lehetőségével, rögtön látható, hogy a magyar bíróságok és a magyar jogalkotó nem épp fogyasztóbarát (banki érdekeket védő) megoldásáról kijelenthetjük, hogy az valójában ellentétes a irányelv 6. cikkének (1) és 7. cikkének (1) bekezdésével!
Sokak szerint a Európai Bíróság legutóbbi döntése nem hozta meg a várva várt áttörést, ezzel azonban érdemes lehet vitába szállni. Igaz, hogy egyrészt első olvasatra nem tűnik éppen "fogyasztóbarát"-nak a Bíróság válasza, másrészt kissé nehéz megérteni a Bíróság eszmefuttatását és a végkövetkeztetést, melyet elmondása szerint az eddigi ítélkezési gyakorlata alapján hozott meg, de az ítélet többszöri átolvasása és az eddig megszületett ítéletekkel való összevetése után kiderül, hogy az ítélet egészen kedvező.
Nézzük, miről is van szó pontosan.
Az EUB-nak feltett kérdés a következő:
„Ellentétes‑e [93/13] irányelv 6. cikk[ének] (1) bekezdésével a nemzeti jognak az a szabálya, [a]mely a fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmisnek nyilvánítja azt a kikötést, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön‑, illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli, és e semmis kikötés helyébe a folyósítás és a törlesztés tekintetében egyaránt a [Magyar] Nemzeti Bank [által rögzített] hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezést lépteti, anélkül hogy számításba venné, hogy a fogyasztót e rendelkezés – a szerződés összes kikötésére figyelemmel – valóban különösen káros következményektől óvja‑e meg, illetve nem teszi a fogyasztó számára lehetővé arra vonatkozó szándéka kinyilvánítását sem, hogy igényt tart‑e az e jogszabály szerinti védelemre?”
A Bíróság válasza pedig:
A fogyasztókkal kötött szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fogyasztóval kötött kölcsönszerződéseket illetően semmisnek nyilvánítja az árfolyamrésre vonatkozó, tisztességtelennek tekintett kikötést, és arra kötelezi a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot, hogy e kikötést a nemzeti jog olyan rendelkezésével váltsa fel, amely hivatalos árfolyam alkalmazását írja elő, anélkül hogy ennek a bíróságnak lehetősége lenne helyt adni az érintett fogyasztó azon kérelmének, amely a kölcsönszerződés teljes érvénytelenségének megállapítására irányul, még akkor is, ha az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy a szerződés fenntartása ellentétes lenne a fogyasztó érdekeivel, különös tekintettel az árfolyamkockázatra, amely a fogyasztót az említett szerződés egy másik kikötése értelmében továbbra is terheli, feltéve, hogy ugyanez a bíróság az önálló mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében és anélkül hogy az e fogyasztó által kifejezett szándék elsőbbséget élvezhetne e mérlegelési jogkörhöz képest, meg tudja állapítani, hogy az e nemzeti jogszabályban így előírt intézkedések megtétele valóban lehetővé teszi azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben az említett fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna.
Mit mond az EUB?
Hogy, ezt meg értsük, nézzük honnan indult és hogyan épül fel az egész ügy.
A Kásler ügy:
"A Kúria ítélete szerint az árfolyamrés nem tartozik a szerződés elsődleges tárgyához, ezért tisztességtelensége vizsgálható.
Az árfolyamrés tisztességtelen, mert a különnemű árfolyam alkalmazásából a pénzügyi intézménynek ellenszolgáltatással nem fedezett bevétele, a fogyasztóknak pedig költsége keletkezik.
A Kúria az MNB hivatalos devizaárfolyamával helyettesíti az érvénytelen árfolyamrést."
A 93/13 irányelv a főszabály szerint csupán 1 védelmet tartalmaz.
A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint:
„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”
Viszont az EUB megengedett egy “kivételt” a főszabály védelme alól a Kásler ítéletben, de csak a “fogyasztó érdekében”
A C-118/17.sz. Dunai ítélet:
54 Egyebekben pontosítani kell azt is, hogy noha a Bíróság a 2014. április 30i Kásler és Káslerné Rábai ítéletében (C26/13, EU:C:2014:282, 83. és 84. pont) elismerte, hogy a nemzeti bíróságnak annak érdekében, hogy a szerződést érvényben tartsa, lehetősége van a tisztességtelen szerződési feltételnek a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével való helyettesítésére, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e lehetőség azon esetekre korlátozódik, amelyekben a teljes szerződés megsemmisítése folytán a fogyasztót különösen káros következmények érhetnék, és ily módon az ez utóbbit büntetné (lásd ebben az értelemben: 2018. augusztus 7i Banco Santander és Escobedo Cortés ítélet, C96/16 és C94/17, EU:C:2018:643, 74. pont; 2018. szeptember 20i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet, C51/17, EU:C:2018:750, 61. pont).
A C-932/19 ítélet a 38. és 43 pontjaiban a Bíróság kifejti, hogy Dunai és egyéb (BPH) ügyekben eddig tett megállapítások vonatkoznak jelen ügyre is.
38 Márpedig a 2019. március 14i Dunai ítélet (C118/17, EU:C:2019:207) alapjául szolgáló ügyben, amely a jelen ügyhöz hasonló jogi és ténybeli háttérbe illeszkedik, a Bíróságnak már válaszolnia kellett egy hasonló kérdésre.
43 Mindezek a megfontolások teljes mértékben átültethetők az olyan jogvitára, mint amely az alapeljárásban szerepel, és relevánsak a jelen ügyben előterjesztett kérdés megválaszolása szempontjából.
A C-932/19 ítélet a 47-48 pontjaiban a Bíróság tárgyalja , ezen két fent említett védelem terjedelmét:
47 E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a fogyasztó hatékony védelemhez való joga magában foglalja azt a jogosultságát is, hogy lemondjon azon jogok érvényesítéséről, amelyek a 93/13 irányelv által – a tisztességtelen kikötések eladók vagy szolgáltatók általi használatával szemben – a fogyasztók javára bevezetett védelmi rendszerből erednek. Ily módon a nemzeti bíróság feladata tehát, hogy adott esetben figyelembe vegye a fogyasztó által kifejezett szándékot, amikor a tisztességtelen kikötés kötelező ereje hiányának tudatában ez utóbbi mégis kijelenti, hogy tiltakozik ennek mellőzése ellen, ezáltal szabad és tájékozott hozzájárulását adja a kérdéses kikötéshez (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3i Dziubak ítélet, C260/18, EU:C:2019:819, 53. és 54. pont; 2021. április 29i Bank BPH ítélet, C19/20, EU:C:2021:341, 46. és 47. pont; 2021. június 1jei Banco Santander végzés, C268/19, nem tették közzé, EU:C:2021:423, 30. és 31. pont).
48 Ezenkívül a Bíróság analóg módon úgy ítélte meg, hogy amennyiben a tisztességtelen kikötésekkel szembeni védelem említett rendszere nem alkalmazható olyan esetben, ha a fogyasztó tiltakozik ellene, a fogyasztónak ahhoz még inkább joga van, hogy tiltakozzon az ugyanezen rendszer alapján a szerződés egészének érvénytelenné nyilvánítása által okozott káros következményekkel szembeni védelem ellen, amennyiben e védelemre nem kíván hivatkozni a 2014. április 30i Kásler és Káslerné Rábai ítéletben (C26/13, EU:C:2014:282) említett körülmények között, mégpedig abban az esetben, ha a tisztességtelen kikötés elhagyása a bíróságot arra kötelezné, hogy e szerződést egészében érvénytelenítse, ezzel pedig a fogyasztót különösen hátrányos következményeknek tenné ki, és ily módon a fogyasztót büntetné (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3i Dziubak ítélet, C260/18, EU:C:2019:819, 46–48., 55. és 56. pont).
A Bíróság a fentebb idézett pontokban olyan mértékű önrendelkezési jogot adott a fogyasztóknak, melyről eddig csak "álmodhattunk". A Bíróság kifejti, hogy a fogyasztónak joga van tiltakozni , mind az irányelv által “főszabályként” biztosított védelem vagyis a “tisztességtelen feltétel” elhagyása ellen, mind a “káros következményekkel szembeni” védelem vagyis a kivételesen a fogyasztó érdekében megengedett diszpozitiv szabállyal való pótlás ellen. Utóbbi ellen még inkább.
Amennyiben a fogyasztó tiltakozik a “káros következmények elleni” védelem alkalmazásától, úgy nem mond le az irányelv védelméről is, hanem valójában az irányelv főszabály szerinti védelmét választja, a kivételes védelem helyett.
Ezután a Bíróság a 49. pontban egy kiegészítetlen szerződés vizsgálatának szempontjait kezdi vizsgálni , azokat a szempontokat amelyeket a nemzeti bíróságnak figyelembe kell venni, annak megítélésekor, hogy egy szerződés “teljesíthető-e” a tisztességtelen kikötések nélkül.
49 Ugyanakkor, ami azon szempontokat illeti, amelyek lehetővé teszik annak értékelését, hogy valamely szerződés teljesíthetőe a tisztességtelen kikötések nélkül, továbbá az uniós jog által kijelölt azon korlátokat illetően, amelyeket a tagállamok e tekintetben kötelesek tiszteletben tartani, a Bíróság pontosította, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy az említett értékelés során az eljáró bíróság kizárólag arra támaszkodhat, hogy a szóban forgó szerződés teljes érvénytelenségének megállapítása a fogyasztó számára esetleg kedvező. Egy konkrét helyzetben főszabály szerint a nemzeti jog által előírt szempontokra tekintettel kell megvizsgálni azon szerződés fennmaradásának lehetőségét, amelynek egyes kikötéseit semmisnek nyilvánították, és a Bíróság által alkalmazott objektív megközelítésnek megfelelően nem megengedhető, hogy a szerződő felek valamelyikének helyzetét a nemzeti jogban a szerződés jövője szabályozásában meghatározó szempontnak tekintsék (lásd ebben az értelemben: 2012. március 15i Pereničová és Perenič ítélet, C453/10, EU:C:2012:144, 32. és 33. pont; 2019. október 3i Dziubak ítélet, C260/18, EU:C:2019:819, 40. és 41. pont; 2021. április 29i Bank BPH ítélet, C19/20, EU:C:2021:341, 56., 83. és 90. pont).
Vagyis amikor adott egy szerződés, amit nem egészített ki a bíróság, csak elhagyta a “tisztességtelen feltételeket” és a bíróságnak azt kell megvizsgálnia, hogy szerződés teljesíthetőe a tisztességtelen kikötések nélkül, akkor az EUB iránymutatása szerint a nemzeti bíróság nem veheti figyelembe a fogyasztó akaratát.
Magyarul, nem lehet egy szerződést amelyből elhagyták a “tisztességtelen feltételeket” (de ennek ellenére is teljesíthető marad), csak azért teljesen érvénytelennek nyilvánítani, mert ez a fogyasztó számara kedvezőbb lenne.
Majd azt is kifejti a bíróság az 50. pontban, hogy ha viszont a szerződés kiegészítésre kerülne, ahogy a nemzeti jogszabályok előírják , (mert ez a fogyasztó érdekében történne és a fogyasztó sem tiltakozott a kiegészítés ellen) akkor annak megítélésekor, sem vehető figyelembe a fogyasztó akarata, hogy a “diszpozitív szabállyal való helyettesítés” valóban “lehetővé teszie azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna”, a kiegészítéssel lehetséges-e.
50 Így az érintett fogyasztó által kifejezett szándék nem élvezhet elsőbbséget az eljáró bíróság önálló jogkörébe tartozó azon kérdés megítélésénél, hogy a releváns nemzeti jogszabályban előírt intézkedések megtétele lehetővé teszie azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna.
A fenti levezetésből látszik, hogy jelen formájában ,a DH. törvény már önmagában azért irányelv ellenessé vált/válik, mert a “kogens” módon előírt “diszpozitiv szabállyal” való pótlás, a “fogyasztó érdekének ” vizsgálata nélkül nem is lenne lehetséges. Az ilyen megközelítés ellentétben áll az EUB Kásler ítéletben “létrehozott”, kizárólag a “fogyasztó érdekében” biztosított ”diszpozitiv szabállyal” való pótlás lehetőségének céljával.
“a nemzeti bíróságnak annak érdekében, hogy a szerződést érvényben tartsa, lehetősége van a tisztességtelen szerződési feltételnek a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével való helyettesítésére, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e lehetőség azon esetekre korlátozódik, amelyekben a teljes szerződés megsemmisítése folytán a fogyasztót különösen káros következmények érhetnék, és ily módon az ez utóbbit büntetné”
Nézzük kicsit a diszpozitív szabállyal való pótlás második feltételét. A második feltétel nem más, mint , hogy a pótlás lehetővé teszi azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó az tisztességtelen kikötés hiányában lenne, többek között azzal, hogy a fogyasztó számára biztosítja az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli – a fogyasztó kárára az említett tisztességtelen feltétel alapján való – gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot.
Számszerűsítve ez egyszerűen eldönthető:
Az árfolyamrés tisztességtelen, mert a különnemű árfolyam alkalmazásából a pénzügyi intézménynek ellenszolgáltatással nem fedezett bevétele, a fogyasztóknak pedig költsége keletkezik.
OTP bank 2008. szept. 1
Deviza vételi: 146,53 HUF
Deviza eladási: 148,01 HUF
MNB közép árfolyam: 147,82 HUF
Tisztességtelen törlesztőrészlet 100 CHF esetén: 100x148,01=14,801 HUF
Tisztességtelen rész a teljes árfolyamrés vagyis az eladási és vételi árfolyam különbsége: 148,01-146,53= 1,48 HUF
Tisztességes törlesztőrészlet 100 CHF esetén: (100x148,01)-(100x1,48)=14,801-148=14,653 HUF (vételi árfolyamon való számolás)
Az MNB árfolyam , mint diszpozitiv szabály alkalmazása a DH tv-ben előírtak szerint.
Tisztességes törlesztőrészlet 100 CHF esetén MNB árfolyammal számolva: 100x147,82=14,782 HUF
14,653 HUF nem egyenlő 14,782 HUF-al, tehát a diszpozitiv szabállyal való pótlás nem biztosítja azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó az tisztességtelen kikötés hiányában lenne, többek között azzal, hogy a fogyasztó számára biztosítja az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli – a fogyasztó kárára az említett tisztességtelen feltétel alapján való – gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot.
Ugyanis a bank a teljes árfolyamrés összegéhez tisztességtelenül jutott, de a diszpozitiv szabállyal való pótlás ennek csak egy részét nyilvánítja tisztességtelenné (esetünkben, nem a vételi és eladási árfolyam közötti teljes összeget, hanem csak az MNB árfolyam és az eladási árfolyam közötti összeget ) és teszi ezáltal visszakövetelhetővé.
A fogyasztó a “diszpozitiv szabállyal” való kiegészítés esetén magasabb árfolyamon való törlesztésre kötelezhető, mint a tisztességtelen feltétel elhagyásával és a teljes árfolyamrés összegének a törlesztési árfolyamból való levonásával.
Tehát a Kuria által talált “diszpozitiv szabály” és az azzal való pótlás, amit a DH. törvény kogensen előír, nem felel meg az EUB minden ítéletében és a C-932/19 rendelkező részében is megjelenő alkalmazhatósági korlátnak. Ezért, ha a többi egyéb alkalmazhatósági feltételt figyelmen kívül hagyjuk is, akkor sem alkalmazható a az MNB árfolyammal való kiegészítés.
Vagyis kijelenthető, hogy bárhogyan is értelmezik és magyarázzák egyesek az ítéletet, a rendelkező részből kitűnik, ha a nemzeti bíróság nem veszi figyelembe a fogyasztó akaratát, az már önmagában is irányelvellenessé teszi a DH. tv-t , mert a rendelkező rész második felében szereplő feltételt a helyettesítés a számszaki levezetésben is egyértelműen látható, hogy nem teljesítheti, ugyanis az új feltétel alkalmazása nem teszi lehetővé “azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben az említett fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna”.
Hiteles Magyarok Fóruma
Az un. devizában nyilvántartott hitelezés kapcsán az Alkotmánybíróságon V-732/2019. számon született döntés nemcsak ennek a mintegy 3,5 – 4 millió magyar embert (adós, adóstárs, zálogkötelezett és családtagjaik) szempontjából kiemelt jelentőségű.
A V-732/2019. számú üggyel kapcsolatos beadványok és a döntés mindenki számára itt (V/732/2019.) elérhető, pontos annak részleteibe nem megyünk bele, de röviden összefoglaljuk a lényeget.
Az indítványozó ellenzéki parlamenti képviselők – az Adóskamara, a Hiteles Magyarok Fóruma Érdekvédelmi Egyesület kezdeményezésére és együttműködésével – kérték a DH2 tv. 37.§ és 37/A.§-ainak megsemmisítését azon az alapon, hogy az az EUMSZ 288. cikkébe ütközik.
A kérelem indokolása – nagyon röviden! – nem az volt, hogy a törvény kötelezően a jogkövetkezmény iránti kérelmet is elő ír a perben a felperesi fogyasztó számára, hanem az, hogy ezt csupán
jelölheti meg, ezzel elzárva a fogyasztót attól, hogy a pénzintézettel kizárólag az adott és kapott szolgáltatások figyelembevételével számoljon el. (eredeti állapot helyreállítása)
Az EUMSZ 288. cikkébe ütközés pedig – az indítványozók szerint – azért valósult meg, mivel a szerződés 288. cikke minden tagállam számára egyes Uniós irányelvekben – jelen esetben a 93/13/EGK irányelvről van szó – meghatározott célt - formától függetlenül - kötelezővé teszi.
Azt pedig, hogy egy adott nemzeti jogszabály ezt a célt megfelelően teljesíti-e, az Unió Bírósága (EUB) hivatott az egyes eljárásai során ítéletben megállapítani.
Jelen esetben az EUB a C-118/17. számú ítéletében egyértelműen kimondta, hogy nem felel meg az olyan nemzeti szabály a 93/13/EGK irányelvnek, amely a bírósági eljárás során nem teszi lehetővé, éppen a felek által kifogásoltat, azaz azt, hogy a fogyasztó a pénzintézettel kizárólag az adott és kapott szolgáltatások figyelembevételével számoljon el. Márpedig a DH2 tv. 37.§-a egy ilyen jogszabály.
Az Alkotmánybíróság a kérelmet visszautasította.
De ahogy szoktuk mondani: Minden rosszban van valami jó is. Ebben az AB döntésben is van olyan, ami nagyon is jó.
Véleményünk szerint az indokolást - dr. Szabó Marcell tanácselnök különálló indokolásával egybeolvasva - feltétlen szükséges két részre bontani.
I.
Elsődlegesen: az Alkotmánybíróság szerint önmagában nemzeti jogszabálynak az EUMSZ-be való ütközése vizsgálható, azonban az AB szerint az EUMSZ 288. cikke – csak, mint egy technikai jellegű norma – kizárólag az irányelvet, mint nemzetközi jogforrást jelöli meg, önmagában viszont nem alkalmas arra, hogy jogszabálynak a szerződés 288. cikkébe való ütközését lehessen megállapítani.
Egyebekben: az AB rögzíti, hogy az Unió Bírósága is csak az irányelvnek való megfelelőséget vizsgálja az adott ügyekben. Így „az EUMSZ 288. cikke csak az irányelvet, mint másodlagos uniós jogforrást általában konstituáló szabály, ezért abból konkrét tagállami kötelezettség sem fakad.”
Véleményünk szerint a fenti Alkotmánybírósági álláspont nehezen értelmezhető, hiszen kétségtelenül az EUMSZ 288. cikke az, amely jogforrási szintre emeli az irányelvet, mint a jogalkotás - és a jogalkalmazás – során elérendő célt. Ebből viszont az is következik, hogy amennyiben a tagállami jogszabály nem testesíti meg az irányelvben előírt követelményt, úgy az meg kell, hogy sértse a szerződés 288. cikkét is.
Mivel azonban, a Rendelethez képest az irányelv nem közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban, szükséges az is, hogy az irányelv célját megtestesíteni kívánó jogszabály megfelelőségéről az arra hatáskörrel rendelkező Unió Bírósága ítéletet mondjon. Ez pedig jelen esetben megtörtént.
Érthetetlen tehát azon AB álláspontja, hogy egy irányelv ellenes jogszabály nem ütközik a nemzetközi szerződés azon cikkébe, amely szerint az irányelvben foglalt célok minden tagállamra kötelezőek, mivel mindenképpen meg kell semmisíteni az olyan „formát és eszközt”, amely ezt a kötelezettségvállalást nem szolgálja.
II.
A másik fontos része az indokolásnak az, hogy az Alkotmánybíróság ennek ellenére egyértelműen kijelenti, hogy a problémát – amennyiben valós - a jogalkalmazó köteles feloldani akként, hogy a nemzeti jogszabályt figyelmen kívül hagyja.
Ezt pedig a külön indokolás kifejezetten éllel tartalmazza:
„Amennyiben úgy ítélik meg, hogy az uniós jog értelme egyértelmű, azonban a magyar jog valamely szabálya kifejezetten ellentétes az uniós jog rendelkezéseivel, így magából az uniós jogból fakadóan kötelesek az uniós joggal ellentétes tagállami (magyar) jogszabályi rendelkezés automatikus félretételére. Ez esetben az ügyet oly módon kell eldönteniük, mintha a kérdéses magyar jogszabályi rendelkezés egyáltalán nem létezne.”
Ezt követően tehát nem foghatnak helyt, olyan jellegű bírói indokolások a perekben, amelyek szerint a nemzeti jogszabályt a bíróság – összeütközés esetén is – köteles alkalmazni, és ennek feloldása csupán jogalkotói feladat lehet.
III.
Fontos tehát itt kiemelni, hogy az Alkotmánybíróság szerint
a Kúria konzultációs testületének véleményei „sem közvetlen, sem közvetett formában nem képezhetik az egyedi bírói döntések alapját;”.
Ez pedig véleményünk szerint azt is jelenti, hogy
sem képezhet jogalapot bármilyen cselekmény vonatkozásában egy ilyen Kúria konzultációs testületi vélemény.
Márpedig van jó pár ilyen Kúriai konzultációs testületi állásfoglalás, amit az un. deviza alapú hiteles érvénytelenségi perek joggyakorlatát befolyásolva jogalapként használ a bírói gyakorlat és amelyek a Kúria honlapján megtalálhatóak. Ezek a cikk végén csokorba szedtük, elolvashatók.
Összefoglalva röviden:
Álláspontunk szerint az Alkotmánybíróság - jelenleg - teljes mértékben a konkrét perben eljáró bíróságok hatáskörébe utalja a közösségi jog és a nemzeti jog kollóziójának esetére azt az alkalmazandó jogkövetkezményt, hogy ilyen esetben a bíróságok - mérlegeléstől függően - kötelesek a nemzeti jogszabályt figyelmen kívül hagyni.
Budapest, 2020. július 21.
Hiteles Magyarok Fóruma Érdekvédelmi Egyesület
-----------------------------------------
Kúriai konzultációs testületi állásfoglalások a Kúria honlapjáról
Érvénytelenségi perek joggyakorlata
A Kúria Elnöke 2016-ban az ún. devizahiteles törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekben felmerült jogértelmezési kérdések vizsgálatára egy konzultációs testületet állított fel. A Konzultációs Testületet munkáját dr. Wellmann György a Kúria Polgári Kollégiumának kollégiumvezetője vezeti. A Konzultációs testület bíró tagjai: dr. Bartal Géza kúriai tanácselnök, dr. Dzsula Marianna, a Fővárosi Ítélőtábla kollégiumvezetője, dr. Farkas Attila kúriai tanácselnök, dr. Gárdosi Judit, a Debreceni Ítélőtábla bírája, dr. Harter Mária kúriai tanácselnök, dr. Illés Krisztina, a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezetője, dr. Kiss Márta, a Budapest Környéki Törvényszék tanácselnöke, dr. Kollár Márta kúriai tanácselnök, dr. Kutasi Tünde, a Pécsi Ítélőtábla tanácselnöke, dr. Lakatos Péter, a Szegedi Törvényszék kollégiumvezetője, dr. Maka Mária, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője, dr. Szunyogh Zsófia, a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető-helyettese, dr. Parlagi Mátyás, a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető-helyettese, dr. Ruff Edit, a Budapest Környéki Törvényszék csoportvezető tanácselnöke, dr. Ruttkai Éva, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke, dr. Simon László Károly, a Szekszárdi Járásbíróság bírája, dr. Szeghő Katalin, a Szegedi Ítélőtábla kollégiumvezetője, dr. Vezekényi Ursula kúriai tanácselnök és dr. Zámbó Tamás, a Győri Ítélőtábla tanácselnöke.
__________________________________________________________________________________
EMLÉKEZTETŐ a DH. törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó konzultációs testület 2019. október 30. napján tartott üléséről
__________________________________________________________________________________
Emlékeztető a Konzultációs Testület 2019. június 19-ei üléséről
__________________________________________________________________________________
Emlékeztető a Konzultációs Testület 2019. április 10-ei üléséről
__________________________________________________________________________________
EMLÉKEZTETŐ a DH. törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó konzultációs testület 2018. október 10. napján tartott üléséről
__________________________________________________________________________________
EMLÉKEZTETŐ a DH. törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó konzultációs testület 2016. november 9. napján tartott üléséről
__________________________________________________________________________________
EMLÉKEZTETŐ a DH. törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó konzultációs testület 2016. szeptember 28. napján tartott üléséről
__________________________________________________________________________________
EMLÉKEZTETŐ a DH. törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó konzultációs testület üléseiről
__________________________________________________________________________________
Mégsem teljesen EU konform a nemzeti szabályozás a VH. eljárások során, ez derül ki egy nemrégiben született EUB ítéletből.
A C‑32/14. sz. ügy óta nagyon sokszor megjelenik az a banki és bírósági hivatkozás az adósok ellen indult VH. eljárásokban és az adósok által indított VH. megszüntetési perekben, hogy az "EUB szerint" , nincs azzal semmi baj, ha az adós ellen úgy indítanak végrehajtást, hogy a közjegyző a VH. záradék kiállításakor nem vizsgálja az okiratba foglat szerződések esetleges tisztességtelen feltételeit.
A C-32/14. sz. ügyben a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
"A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó között létrejött szerződésre vonatkozó közokiratot az alakszerűségi követelmények tiszteletben tartása mellett elkészítő közjegyző számára lehetővé teszi, hogy az említett közokiratot végrehajtási záradékkal lássa el, illetve hogy megtagadja e végrehajtási záradék törlését, miközben egyik szakaszban sem került sor az említett szerződés kikötései tisztességtelen jellegének vizsgálatára."
Ezt az ítéletet is felhasználva, továbbra is töretlenül tartja magát az a gyakorlat, miszerint a közjegyzők, kizárólag az alaki feltételek meglétét vizsgálják, az okiratba foglalt szerződések esetleges tisztességtelen feltételeinek vizsgálatát azonban minden esetben "MEGTAGADJÁK" , arra hivatkozva, hogy erre nincs lehetőségük , a jog nem teszi ezt lehetővé számukra.
A 2019. június 26.-án a C‑407/18. sz. ügyben megszületett EUB ítélet viszont, most ezen hivatkozást kiveszi a közjegyzők kezéből.
Az ítélet ugyanis a következőket mondja ki:
"A tényleges érvényesülés elvének fényében úgy kell értelmezni a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelvet, hogy azzal ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az a nemzeti bíróság, amely egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó között közjegyzői okirat formájában létrejött jelzáloghitel‑szerződés végrehajtása iránti kérelem tárgyában jár el, sem a fogyasztó kérelmére, sem hivatalból nem rendelkezik annak lehetőségével, hogy megvizsgálja, hogy az ilyen okiratban foglalt szerződéses feltételek nem tisztességtelen jellegűek‑e ezen irányelv értelmében, és hogy ennek alapján felfüggessze a kért végrehajtást."
Magyarországon, okiratba foglalt szerződések esetében a VH. kérelem tárgyában nem a bíróság , hanem a közjegyző jár el, így a közjegyző értendő az EUB ítéletében szereplő "végrehajtási kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróságon".
A fenti ítélet szerint egyértelmű , hogy a 93/13 EGK irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti szabályzás, amelyre hivatkozhat a "FOGYASZTÓ" kérelmének ellenére , a VH. záradékot kiállító közjegyző, hogy nincs lehetősége a szerződés tisztességtelen feltételeinek vizsgálatára.
EU irányelvvel ellentétesen jár el tehát az a közjegyző, aki a nemzeti jogszabályokra hivatkozással visszautasítja egy általa okiratba foglat szerződés tisztességtelen feltételeinek vizsgálatát a VH. záradék kiállítása előtt az adós erre irányuló, akár előzetes kérelme alapján.
Az ítélet itt olvasható.
Közzétesszük a C-118/17 számú ügy 19. pontjában hivatkozott beadványt, mely Egyesületünkkel szoros kapcsolatban álló ügyvédnő nevéhez kötődik , remélhetőleg ezen beadvány is közrejátszott abban, hogy a főtanácsnoki indítvány ellenére mégis egy, a fogyasztók számára jelentősnek tekinthető döntés született.
Tisztelt Bíróság!
Alulírott Dr. Csitos Eszter ügyvéd, 6000 Kecskemét, Kisfaludy utca 8., a Tisztelt Bíróság előtt D. Zs. felperes kontra Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.) alperes ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság által 2017. március 7. napján indított C-118/17. számú előzetes döntéshozatali eljárásban, mint a felperes 2018. november 27. napján – az EUB előtti jelen eljárásban – megbízott jogi képviselője (F/1), különösen a Főtanácsnok 2018. november 15. napján előterjesztett ECLI:EU:C:2018:921 számú indítványa kapcsán az alábbi
beadványt
terjesztem elő.
[1] Az ügy előzményeit, kérdéseit a Főtanácsnok indítványa részletesen tartalmazza, azt e helyütt nem ismétlem.
[2] Mindezzel összefüggésben azonban az ügyben feltett kérdések a fogyasztók magas szintű védelme szempontjából kiemelkedő jelentőségűek, különösen annak fényében, hogy Magyarországon az eddigi, Bíróság által meghozott döntésekben foglaltakkal ellentétben továbbra sem kívánja a nemzeti bíróság biztosítani a fogyasztóvédelmet, illetve a nemzeti bíróságok kifejezetten a Kúria utasítására (emlékeztetőjére) alapítva nem alkalmazza az EUB döntéseit, amelyet jelen beadványunkban a mellékelt ítéletekkel is bizonyítani kívánunk.
[3] A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatali eljárásban feltett kérdésekre adott válaszok, a magyarországi bírósági eljárások kimenetelére ügydöntő jelentőségűek lehetnek.
[4] Álláspontom szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság által felvázolt tényállás a feltett kérdések tükrében teljes körű, azonban tekintettel arra, hogy a jelen ügyre kihatással lévő C-186/16. számú ügyben 2017. szeptember 20. napján, valamint a C-51/17. számú ügyben 2018. szeptember 20. napján született ítélet, a jelen beadványban azt kívánom bemutatni, hogy magyar nemzeti bíróság a korábban meghozott 6/2013 PJE, 2/2014 PJE, 1/2016 PJE számú jogegységi határozatainak fenntartásával, illetve kifejezetten a Bíróság döntéseinek értelmezésével kapcsolatos iránymutatásaival, továbbra sem tartja be a Bíróság által meghatározott fogyasztóvédelmi normákat.
[5] A Budai Központi Kerületi Bíróság első kérdése:
„Úgy kell-e értelmezni a [2014. április 30-i Kásler és Káslerné Rábai (C‑26/13, EU:C:2014:282)] ítélet [rendelkező részének] 3. pontját, hogy a nemzeti bíróság akkor is orvosolhatja egy fogyasztói szerződés érvénytelenségét, ha a szerződés érvényben tartása ellentétes a fogyasztó gazdasági érdekeivel? „
[6] Erre a kérdésre a főtanácsnok lényegében azt a választ adja, hogy a nemzeti bíróság pusztán csak azért nem törekedhet a szerződés megsemmisítésére, mert a fogyasztó számára ez gazdaságilag előnyösebb.
[7] Azzal, hogy az e körben adott indokolásában megjegyzi, hogy
„61. A szerződésnek tehát főszabály szerint fenn kell maradnia, a tisztességtelen kikötések megszüntetésén kívüli bármely más módosítás nélkül, amennyiben a belső jogszabályok értelmében a szerződés ilyen módon való fennmaradása jogilag lehetséges.
[8] Szükségesnek tartjuk rámutatni arra, hogy az ügyben szereplő szerződésre, és minden DH1 tv. alá tartozó szerződésre – többek között – a szerződéskötéskor hatályban lévő hitelintézetekről szóló 1996.évi CXII. tv. (Hpt.) 213.§(1) bekezdése vonatkozik. A nemzeti jogszabály szerint:
„213. § (1) Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza
[9] Egyértelműen látható, hogy a Hpt. 213.§ (1) bekezdése gyakorlatilag az Unió Bíróságának később meghozott C-26/13.,C-186/16., C-126/17., C-51/17. számú ítéleteiben megfogalmazott közösségi normákat követeli meg – a nemzeti jogban sokkal hamarabb - a pénzügyi intézmény fogyasztói szerződései vonatkozásában azzal, hogy amennyiben ezeket a szolgáltató nem teljesíti, úgy azt a szerződés teljes érvénytelenségével szankcionálja.
A nemzeti jogban tehát a visszatartó erő éppen a szerződés megsemmisítése, hiszen példának okáért a kölcsön összes költségéhez viszonyítottan nem bír arányos visszatartó erővel az, hogy a szerződésben szereplő tisztességtelenül alkalmazott olyan vételi és eladás árfolyamok különbségét (DH1.tv. 3.§-a), amely az összes teher 1-2%-át teszi ki, és amelyet a szolgáltató köteles visszafizetni, szemben azzal a ténnyel, hogy a kölcsönszerződésben a fogyasztó elől elrejtett egy vagy több költséget.
[10] Meg kell jegyeznem azt is, hogy a szerződés megsemmisítése esetén sem borul fel a felek közötti vagyoni egyensúly, hiszen a teljes érvénytelenség esetén is a szolgáltató kizárólag az általa kalkulált haszontól esik el, ami - álláspontom és a magyar jogalkotó korábbi gondolkodása szerint is - kellő visszatartó erővel bír – különösen tisztességtelen piaci magatartás esetén - , szemben az érvényessé tétellel, amelynek során a pénzügyi szolgáltató csupán az általa eltitkolt költség(ek) „hasznaitól” esne el.
[11] Mindezek mellett, amennyiben az adott ügyben a fogyasztó is bizonyítja azt, hogy a szerződés megsemmisítése számára gazdaságilag miért előnyösebb, úgy a nemzeti bíróság köteles ezt alkalmazni.
[12] Ezzel szemben a magyar bírósági gyakorlat az, hogy a DH. törvények alá tartozó szerződéseket a bíróság olyan kirívó esetekben is érvényessé teszi, ha azok nem tartalmazzák a kamatot, a THM-et, - vagy a THM mértékét nem a valóságnak megfelelően tüntetik fel -, a kölcsön összes költségét, vagy egyéb költségeket, figyelmen kívül hagyva a nemzeti jogszabályokat, és a Bíróság iránymutatásait is.
[13] A jelen C-118/17. számú ügyben a nemzeti bíróság lényegében egyfelől arra kérdez rá, hogy összeegyeztethető-e a fogyasztóvédelem közösségi jogban meghatározott magas szintjével az, hogy a jogalkotó fogyasztói gazdasági érdekeivel ellentétes törvényeket hoz.
Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 3. §‑ának (1) bekezdése [DH3 tv.] 10.§-a a következőket írja elő:
„A deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön‑szerződés tekintetében jogosult pénzügyi intézmény [a DH2] törvény szerinti elszámolási kötelezettsége teljesítésének határidejéig köteles a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön‑szerződés alapján fennálló vagy az abból eredő teljes, [a DH2] törvény alapján teljesített elszámolás alapján megállapított tartozást – ideértve a devizában felszámított kamatot, díjat, jutalékot és költséget is – a fordulónappal az adott devizanem
közül a fogyasztó számára kedvezőbb devizaárfolyamon forintkövetelésre átváltani.”
[14] A DH3 tv. 10.§-ában előírt időszakban a svácji frank és a forint árfolyama a 2004-2010-es időszakhoz képes több, mint 60%-kal volt magasabb. A jogalkotó tehát nem teremtette meg a C-51/17 számú ítélet 60. pontjában, illetve a C-92/11. számú ítélet 28. pontjában megfogalmazott feleket illető jogok és kötelezettségek összességére nézve történő egyensúlyt. Ez a C-92/11. számú ítélet alapján is egyértelmű kizáró ok lett volna, C-51/17. számú ügyben feltett árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezés 93/13/EGK irányelv hatálya való tartozás vonatkozásában.
III. A harmadik kérdés vonatkozásában
[15] A fentiek mellett a nemzeti bíróság által feltett kérdések közül a harmadik kérdés bír a legnagyobb jelentőséggel a nemzeti bíróság jogalkalmazási gyakorlatára is figyelemmel.
Bár vélhetően az EUB – sem más tagállami bíróság – elképzelni sem tudja, miért képeznek akadályt a jogegységi döntések a nemzeti bíróságok jogalkalmazása tekintetében, azonban – saját bőrünkön tapasztalva – előadom, hogy jelenleg a magyar bíróságok a jogegységi döntések hatására nem alkalmazzák a törvényeket, uniós irányelveket, rendeleteket, illetve semmiféle jogforrásnak minősülő jogszabályt. Számukra a jogegységi döntések és a kúriai értelmezések „emelkedtek” a törvények szintjére, vagy váltak – sokkal inkább – „szentírássá”, ami egyértelműen a jogállamiság elvesztéséhez vezet.
[16] Jelen beadvány benyújtásának egyik fő alappillérét képezi e körben a Főtanácsnok alábbiak szerinti indokolása:
„107. Nehéz kizárólag az előzetes döntéshozatalra utaló határozat alapján eldönteni, mi az összefüggés egyrészt a kötelező jogegységi határozatok e rendszerének szervezése, másrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban említett hatáskör és uniós alapelvek között.
III/1.
[17] Az alábbiakban a főtanácsnok fenti pontjaiban foglalt megállapításai alapján kívánjuk vázolni a magyarországi jogegységi határozatokkal kapcsolatos valós helyzetet.
A 6/2013 PJE számú jogegységi határozat megállapításai:
„E szerződéstípusnál az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait: a forint gyengülése az adós fizetési terhének növekedését, erősödése pedig a csökkenését eredményezi. „ [6/2013 PJE 1. pont]
„A pénzügyi intézményt a jogszabály alapján terhelő tájékoztatási kötelezettségnek ki kellett terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre. A tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás mértékére. „ [6/2013 PJE 3. pont]
[18] A 6/2013 PJE határozat 3. pontjára vonatkozó indokolás:
„A tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás várható irányára, előre nem látható mértékére, a kockázat reális voltára, valószínűségére. Ahogy arra a Legfelsőbb Bíróság a BH2012/7/G.4. számon közzétett elvi határozatában már rámutatott, a pénzügyi intézménynek nem kellett arról nyilatkoznia, hogy a hosszabb távra kötött szerződés ideje alatt mi lehet az árfolyamváltozás felső határa... A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a Kúria részére 2013. május 31-én adott tájékoztatás szerint, a 2001-2008 közötti időszakban a pénzügyi intézmények sem láthatták előre a jövőbeni árfolyamváltozásnak sem a mértékét, sem az irányát. Ezen időszakban a Magyar Nemzeti Bank stabilitási jelentései sem utaltak jelentős árfolyamváltozásra. „
A 2/2014 PJE számú jogegységi határozat megállapításai:
„1. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.
E rendelkezés tisztességtelensége csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó (a továbbiakban: fogyasztó) számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető.” [2/2014 PJE 1. pont]
[19] A 2/2014 PJE határozat 1. pontjához tartozó indokolás:
„Amennyiben tehát a fogyasztó a jogszabály által előírt tájékoztatást megkapta, a kockázat feltáró nyilatkozatot aláírta, akkor azt – az ellenkező bizonyításáig - úgy kell értékelni, hogy az árfolyamkockázat korlátozás nélkül őt terhelő volta számára világos és érthető volt, illetve annak kellett lennie. A pénzügyi intézménynek kell bizonyítania, hogy a fogyasztó tájékoztatása ilyen módon megtörtént. „
„A nem megfelelő tájékoztatás tényét és azt, hogy ennek következtében a szerződés árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése számára nem volt világos és érthető, a fogyasztónak kell bizonyítania. „
[20] Az 1/2016 PJE számú jogegységi határozat megállapításai:
„1. A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 213. § (1) bekezdés a) pontja által előírt követelménynek, ha az írásba foglalt szerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – a kölcsön összegét forintban (lerovó pénznem) határozza meg, feltéve, hogy az így meghatározott kölcsönösszeg devizában (kirovó pénznem) kifejezett egyenértéke pontosan kiszámítható az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában a folyósításkor, az akkor irányadó árfolyam figyelembe vételével. [1/2016 PJE határozat 1. pontja]
[21] Az 1/2016 PJE határozat 1-2. pontjaihoz tartozó indokolás:
„Érvényesnek tekintendő az olyan deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés, amely csak forintban tartalmazza a kölcsön összegét, azonban egyrészt utal arra, hogy a kölcsön devizában nyilvántartott és az ahhoz kapcsolódó kamatok és költségek is devizában kerülnek elszámolásra egy, a szerződésben meghatározott későbbi időpontban, az adott esetekben a folyósításkor; másrészt tartalmazza azt, hogy a kölcsön devizában való megállapítása, valamint az esedékes törlesztő részletek devizában történő meghatározása a szerződés részét képező későbbi dokumentumban (pl. folyósítási értesítő, törlesztési terv stb.) történik. „ [1. ponthoz]
„A jogegységi határozat megállapítja azt is, hogy nem szükséges a folyósított összeg és a törlesztések összege tételes szerepeltetése a szerződésben, hanem az is elégséges, ha azok kiszámítható módon vannak meghatározva. Álláspontja szerint nincs ez másként akkor sem, ha a több okiratból álló szerződés esetén az átszámított összeg később, a folyósítás, illetve a törlesztés időpontjában válik ismertté. „ [2. ponthoz]
[22] Összefoglalva a három jogegységi határozat főbb megállapításai az szerződések érvényességével és az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatosan.
[23] A C-186/16. számú ügy megállapításai:
„2) A 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a szerződési feltétel világos és érthető megfogalmazásának követelménye azt jelenti, hogy a hitelszerződések esetén a pénzügyi intézményeknek elegendő tájékoztatást kell nyújtaniuk a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak. E tekintetben ez a követelmény magában foglalja, hogy annak a feltételnek, amely szerint a kölcsönt ugyanabban a külföldi pénznemben kell visszafizetni, mint amelyben folyósították, nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó ne csupán azt legyen képes felismerni, hogy annak a devizának az árfolyama, amelyben a kölcsönszerződést megkötötték, emelkedhet vagy csökkenhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltételnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is. Az ehhez szükséges vizsgálatokat a nemzeti bíróságnak kell lefolytatnia.
3) A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egy szerződési feltétel tisztességtelen jellege az érintett szerződés megkötésének időpontjához viszonyítva értékelendő, figyelemmel mindazon körülményekre, amelyekről az eladónak vagy szolgáltatónak a szerződés megkötésének időpontjában tudomása lehetett, és amelyek az említett szerződés későbbi teljesítésére kihathattak. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az alapeljárás valamennyi körülményére, és különösen az eladónak vagy szolgáltatónak, a jelen esetben a banknak a lehetséges árfolyam‑ingadozásokkal és a külföldi pénznemben folyósított kölcsönben rejlő kockázatokkal kapcsolatos szakértelmére és ismereteire tekintettel megvizsgálja, hogy fennáll‑e az említett rendelkezés értelmében vett jelentős egyenlőtlenség.
[24] Az ehhez tartozó indokolás szerint:
„44 Ami a szerződési feltételek átláthatóságának a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdéséből fakadó követelményét illeti, a Bíróság hangsúlyozta, hogy az említett irányelv 5. cikkében is rögzített e követelmény nem korlátozható kizárólag a feltételek alaki és nyelvtani szempontból érthető jellegére, ellenkezőleg, az említett irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van többek között az információs szintje tekintetében, ezért a szerződési feltételek világos és érthető megfogalmazásának, és következésképpen az átláthatóságnak az ugyanebben az irányelvben előírt e követelményét kiterjesztő módon kell érteni (lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 71. és 72. pont; 2015. július 9‑i Bucura ítélet, C‑348/14, nem tették közzé, EU:C:2015:447, 52. pont).
45 Ezért a szerződési feltétel világos és érthető megfogalmazására vonatkozó követelményt úgy kell érteni, hogy az azt is előírja, hogy a szerződés átláthatóan tüntesse fel azon mechanizmus konkrét működését is, amelyre az érintett feltétel utal, valamint adott esetben az e mechanizmus és a többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt, oly módon, hogy e fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse a számára ebből eredő gazdasági következményeket (2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 75. pont; 2015. április 23‑i Van Hove ítélet, C‑96/14, EU:C:2015:262, 50. pont).”
[26] Ehhez kapcsolódóan a C-51/17. számú döntés megállapításai:
„3) A 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a követelmény, amely szerint a szerződési feltételeket világosan és érthetően kell megfogalmazni, arra kötelezi a pénzügyi intézményeket, hogy elegendő tájékoztatást nyújtsanak a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak. E tekintetben e követelmény magában foglalja, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételnek nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó ne csupán azt legyen képes felismerni, hogy a nemzeti fizetőeszköz a kölcsön nyilvántartásba vétele szerinti devizához képest leértékelődhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltételnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is.
4) A 93/13 irányelv 4. cikkét akként kell értelmezni, hogy az megköveteli, hogy a szerződési feltételek világosságát és érthetőségét a szerződés megkötésekor fennálló, a szerződés megkötésével kapcsolatos összes körülményre, valamint a szerződés összes többi feltételére hivatkozva értékeljék, azon körülmény ellenére is, hogy e feltételek némelyikét a nemzeti jogalkotó utólag tisztességtelennek nyilvánította vagy ilyennek vélelmezte, és ennek alapján azok semmisségét állapította meg.
[27] Az indokolás szerint:
A 3. ponthoz:
„74 Az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló, külföldi pénznemben meghatározott kölcsönök kapcsán hangsúlyozni kell, hogy – amint arra az Európai Rendszerkockázati Testület a devizahitelezésről szóló, 2011. szeptember 21‑i ERKT/2011/1. sz. ajánlásában (HL 2011. C 342., 1. o.) rámutatott – a pénzügyi intézményeknek elegendő tájékoztatást kell nyújtaniuk a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak, és e tájékoztatásnak ki kell terjednie legalább a kölcsönfelvevő lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatására (A. ajánlás – A kölcsönfelvevők kockázattudatossága, 1. pont) (2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 49. pont).
75 Közelebbről, a kölcsönfelvevőnek egyrészt világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés aláírásával bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik azon devizához képest, amelyben a kölcsönt nyújtották. Másrészt az eladónak vagy szolgáltatónak, a jelen esetben a banknak fel kell hívnia a figyelmet az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő kockázatokra (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 50. pont).
76 Végül, mint azt a 93/13 irányelv huszadik preambulumbekezdése is kiemeli, a fogyasztó számára ténylegesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződés összes feltételét megismerhesse. A szerződési feltételekről és a szerződéskötés következményeiről a szerződés megkötése előtt időben nyújtott tájékoztatás ugyanis alapvető jelentőségű a fogyasztó számára annak eldöntéséhez, hogy szándékában áll‑e az eladó vagy a szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket elfogadva az eladóval vagy a szolgáltatóval szerződéses kapcsolatba lépni (lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
[28] A 4. ponthoz:
„80 A 93/13 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy olyan helyzetben, amelyben az érintett feltétel a szerződés elsődleges tárgyának meghatározására vonatkozik, annak mérlegelése érdekében, hogy e feltételt ugyanezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében világosan és érthetően fogalmazták‑e meg, figyelembe kell venni különösen a szerződés összes olyan feltételét, amelyek a megkötésekor abban szerepeltek, mivel a fogyasztó ebben az időpontban dönti el, hogy szándékában áll‑e az eladó vagy a szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket elfogadva az eladóval vagy a szolgáltatóval szerződéses kapcsolatba lépni.
81 Az alapügyet illetően a fentiekből az következik, hogy a DH 1, DH 2 és DH 3 törvény utólagos hatálybalépése – amennyiben e törvények kötelezően és ex tunc hatállyal módosították a szóban forgó kölcsönszerződésben foglalt bizonyos feltételeket – nem tartozik azon körülmények közé, amelyekre a kérdést előterjesztő bíróságnak az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltétel átláthatóságának értékelése során tekintettel kell lennie.
82 Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie az alapügy összes körülményét, ahogyan azok a szerződés megkötésének időpontjában fennálltak.”
[29] Végezetül a C-126/17. számú ügy megállapítása:
„1) A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 4. cikkének (2) bekezdését és 5. cikkét akként kell értelmezni, hogy a fogyasztó és a pénzügyi intézmény által valamely tagállamban megkötött kölcsönszerződésben foglalt feltételek akkor felelnek meg annak a követelménynek, amely szerint a szerződési feltételeket a fenti rendelkezések értelmében világosan és érthetően kell megfogalmazni, ha az e fogyasztó rendelkezésére bocsátandó, kirovó pénznemként devizában kifejezett, a lerovó pénznemhez képest meghatározott pénzösszeg világosan feltüntetésre kerül. Amennyiben ezen összeg meghatározása a folyósítás időpontjában érvényes árfolyamtól függ, az említett követelmény előírja, hogy a ténylegesen kölcsönadott összeg számítási módszerei, valamint az alkalmazandó árfolyam átlátható legyen, vagyis a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse az e szerződésből eredően őt érintő gazdasági következményeket, köztük különösen a kölcsönének teljes költségét.
2) A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben valamely nemzeti bíróság megállapítja a fogyasztó és a pénzügyi intézmény által megkötött kölcsönszerződésben foglalt, az alapeljárásban vizsgáltakhoz hasonló feltételek tisztességtelen jellegét, e rendelkezéssel nem ellentétes, ha e bíróság e szerződést teljes egészében érvénytelennek nyilvánítja, amennyiben e szerződés e feltételek kihagyásával nem teljesíthető.
[30] Az indokolás szerint:
”31 Meg kell állapítani, hogy a kölcsönbeadó a kölcsönszerződéssel arra vállal alapvetően kötelezettséget, hogy bizonyos pénzösszeget bocsát a kölcsönfelvevő rendelkezésére, míg az utóbbi a maga részéről alapvetően azt a kötelezettséget vállalja, hogy általában kamatokkal növelten előre meghatározott időpontokban visszafizeti ezt a pénzösszeget (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 38. pont).
32 Ezzel összefüggésben azt a követelményt, amely szerint az alapeljárásban vizsgáltakhoz hasonló szerződési feltételeket világosan és érthetően kell megfogalmazni, úgy kell érteni, mint amely előírja, hogy a szerződés átlátható módon megjelölje a bank által a kölcsönfelvevő rendelkezésére bocsátott pénzösszeget, kirovó pénznemként devizában kifejezve, amelyet a lerovó pénznemhez képest kell meghatározni. Amennyiben e kölcsönadott összeg meghatározása a folyósítás időpontjában érvényes árfolyamtól függ, az említett követelmény előírja, hogy a bank által kölcsönadott teljes összeg számítási mechanizmusa, valamint az alkalmazandó árfolyam átlátható legyen, vagyis a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződésből eredően őt érintő gazdasági következményeket, köztük különösen a kölcsönének teljes költségét (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 45. és 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Ezt a kérdést a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, tekintettel az összes releváns ténybeli elemre, amelyek között szerepel e feltételeknek nem csupán maga a megfogalmazása, hanem a kölcsönbeadó által a kölcsönszerződés megkötése során nyújtott tájékoztatás (2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 E tekintetben még azt is hangsúlyozni kell, hogy a fogyasztó számára alapvető jelentőséggel bír az, hogy a szerződéskötést megelőzően tájékoztassák őt a szerződési feltételekről és a szerződéskötés következményeiről. Többek között e tájékoztatás alapján dönti el a fogyasztó, hogy az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeknek elkötelezi‑e magát (2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).”
[31] Összefoglalva Európai Unió Bíróságának fenti három ítélete alapján álláspontom szerintem az alábbiak állapíthatóak meg.
[32] A Kúria részére megküldött dokumentumban részletesen kifejtettük a fentieket, nevezetesen azt, hogy a Kúria jogegységi határozatai hol, mely pontokon, és miért térnek el a Bíróság által meghatározott közösségi normáktól. A Kúria levélben tájékoztatott arról, hogy a beadványban kifejtetteket figyelembe fogja venni. /F/2. alatt/
[33] Ezt követően 2018. október 11. napján a legfelsőbb bírói fórum a holnapján egy „emlékeztetőt” tett közzé, amelyben nem sokkal több, mint egy oldalon keresztül kinyilvánítja azon véleményét, hogy a Bíróság C-51/17. számú és az ott hivatkozott ítéletei a magyar jogegységi határozatokkal mindenben összhangban vannak, azaz az eddigi gyakorlatán továbbra sem kíván változtatni. A Kúria „emlékeztetője” érdemi indokolást nem tartalmaz. (F/3.)
[34] A fentiektől még lényegesebb az, hogy a gyakorlatban a nemzeti bíróság a főtanácsnok által a 111. pontban megfogalmazottakat nem alkalmazza. Az ide csatolt jogerős ítéletek kiemelt részei az általunk előadottakat teljességgel alátámasztják, azaz kijelenthető, hogy nemzeti bíróság nem kívánja a Bíróság által megfogalmazott normákat alkalmazni, és azokban a Kúria „útmutatásait” a közösségi jog fölé helyezi.
[35] Tisztában vagyunk azzal is, hogy jelen előzetes döntéshozatali eljárásnak nem feladata a magyar jogalkalmazás Uniós joggal való összhangjának megteremtése.
Azonban szükségesnek tartottuk a nemzeti jogalkalmazási helyzet feltárását, annak érdekében, hogy a Bíróság egyrészről megalapozott és a nemzeti bíróság számára egyértelműen megszövegezett, világos és érthető döntést hozzon, illetőleg jelentős hatással bír a nemzeti joggyakorlatra az is, ha a döntése indokolásában esetlegesen kitér a vonatkozó jogegységi határozatok Uniós joggal való összeférhetetlenségére is.
[36] Összefoglalva a fentieket és a magyarországi helyzetet:
Bizonyára a Bíróság számára is feltűnt, hogy milyen sok előzetes döntéshozatali eljárás-kezdeményezés van e témakörben a magyar bíróságok által. Nem tudom, látja-e a Bíróság azt, hogy mi az előzetes döntéshozatali eljárások oka. Tapasztalatom és meglátásom szerint a különböző fokú bíróságoknak olyan egzakt válaszra van szükségük a „devizás-ügyekben”, ami konkrétan meghatározza azt, hogy mit és hogyan kell vizsgálni, mi az ellentétes a jogegységi határozatokban foglaltakkal és mi minősül emiatt tisztességtelennek.
A nemzeti bíróságok „nem merik” az uniós jogot és magyar törvényeket alkalmazni, mert azoknak hatására a Kúria és a pénzintézetek által „nem elvárt” döntések születnének. (Ezt bizonyítja az ide F/4. alatt csatolt Bankszövetség által írt levél és a mellékletét képező ítélet, valamint F/5. szám alatt csatolt, a Kúria kollégiumvezetőjének Bankszövetség részére írt válaszlevele.) A nemzeti bíróságok eljárásai fogyasztóvédelem szempontjából pusztán ennyire minősíthetők „függetlennek és pártatlannak”.
További mellékletek (korábban hivatkozott ítéletek), melyek példaként szolgálnak a jelenlegi bírói gyakorlatra – az ítéletek nem anonimizáltak azok hitelességének bizonyítása okán:
F/6.: Szegedi Ítélőtábla 2018. október 17. napján hozott Pf.II.20.376/2018/8. számú ítélete – ebben a bíróság felsorolja az általam hivatkozott EUB döntéseket, azonban vagy csak a rendelkező részt magyarázza – indokolást nem is említi – vagy félreértelmezi. Ez megmutatja azt, hogy a nemzeti bíróság nem tudja értelmezni a Bíróság döntéseit. (12. oldal 2-3. bekezdés, 15. oldal 3. bekezdés, 19. oldal 3-4. bekezdés)
F/7.: Miskolci Törvényszék 2018. április 24. napján kelt 2.Pf.20.500/2018/3. számú ítélete – ebben még tényállásként sem említi az általam hivatkozott uniós döntéseket és irányelveket, azonban a 4. oldal 4 bekezdésében kifejti, hogy az uniós jogot miért nem alkalmazza.
F/8.:Kecskeméti Törvényszék 2018. november 19. napján hozott 4.P.22.979/2016/51. számú ítélete. Nincs még csak felsorolva sem az általam hivatkozott uniós jog és EUB döntések, indokolása csak és kizárólag jogegységi döntések felsorolása.
Tisztelt Bíróság!
Több ezer ítéletet tudnék csatolni hasonló tartalommal, azonban fentiek is egyértelműen megmutatják, hogy mára a magyar bíróságok csak és kizárólag jogegységi határozatokra alapítják ítéleteiket.
Kérem a Tisztelt bíróságot, hogy döntéshozataluk során fentieket szíveskedjenek figyelembe venni.
Kecskemét, 2018. december 28.
Tisztelettel:
dr Csitos Eszter, ügyvéd
Ma | 62 | |
Tegnap | 71 | |
A héten | 270 | |
A hónapban | 636 | |
Összesen | 1992710 |